Frissítés (2021 szeptember): már mind a négy könyv kapható könyvesboltban is! Hogy hol és milyen feltételekkel? Ebben a posztban foglaltam össze.
Ha már kerestek meg ukulelét tanulni vágyók vagy jutott eszedbe (a gitár mellett) ukulelét is tanítani, de nem sok tanítható anyagod volt hozzá, akkor ez a poszt neked szól!
A poszt címében említett könyv egy négy könyvből álló sorozat része, amiből ukulelefeldolgozások eljátszását, illetve készítését lehet megtanulni, illetve tanítani. Négy év munkája, hogy most magyarul elérhető. (Még soha nem jelent meg magyar nyelvű könyv a témáról!) Az első részt ingyenesen elérhetővé tettem: így kockázat nélkül próbálhatod ki az ukulelefeldolgozásokat, és dönthetsz arról, hogy a másik három könyvre is kíváncsi vagy-e.
Az Ukulelefeldolgozások "lehúzással" című rész itt elérhető (vagy a képre kattintva), A4-es méretű. A könyvben nyilakkal lehet lapozni, de pdf-ként letöltve a tartalomjegyzék kattinthatóvá válik és ezen kívül sok belső link könnyíti meg, hogy a könyv megfelelő oldalára juss! Ha a sorozat más (hamarosan megjelenő) könyvei iránt is érdeklődsz, itt tudod jelezni!
A játéktechnikák
A sorozat az eljátszás technikái szerint épül fel:
- Ukulelefeldolgozások "lehúzással"
- Ukulelefeldolgozások ritmuspengetéssel és kétujjas technikával
- Ukulelefeldolgozások „bontással”
- Ukulelefeldolgozások együttpengetéssel
Hogy mit értek az egyes ukulelepengetési technikák fenti elnevezésein? Egy perc alatt kiderül ebből a videóból:
(A könyvek egyébként szövegesen leírják és ábrákkal is illusztrálják az ukulelére jellemző pengetési technikákat.)
Az eljátszás és a készítés egysége
A sorozat egyik legfőbb különlegessége, hogy a feldolgozásoknak nemcsak az eljátszását, hanem a készítését is tanítja: segítségével nagy zenei önállóságra lehet nevelni a zenetanulókat! Az ukuleletanítás sajátosan nyitott szemlélete jelenik meg itt (világszerte elismert ukuleletanárok munkái nyomán): az ukuleleoktatásban gyakran nemcsak abban segítik az ukuleléseket, hogy tanuljanak zenélni, hanem abban is, hogy a zenét tudják és merjék a saját ízlésükre is alakítani vagy akár újat is létrehozni.
A könyvben szereplő feldolgozások és leírásaik, valamint a kérdések és feladatok (megadott mintamegoldásokkal) segítenek megtapasztalni, hogy a feldolgozások eljátszása és készítése is lépésről lépésre megtanulható, illetve megtanítható. A sorozat jó elindulás lehet az ukulelén instrumentális zenét játszóknak, mivel a logikusan elkülönített módszerekhez kapcsolódó lejátszási technikák mellett a fontosabb díszítési módok (ráütés, elpengetés stb.) is szerepelnek egy-egy feldolgozásban. A könyv így sokféle lehetőséget villant fel feldolgozások színesítésére.
A feldolgozások eljátszásának tanítását támogatja többek között
- kotta és tabulatúra
- akkordábrák és ujjrendi javaslatok
- háttér az egyes feldolgozásokhoz: Hogyan játsszuk? Hogyan készült?
- az egyes feldolgozási módszerekről: Miért működik? Hogyan használjuk?
- általános segédletek (például fogástáblák) és trükkök
- a sorozat mutatói (hangnem, ütemmutató és stílus/jelleg szerint): segítségükkel akár egymás után is gyakorolhatók a különböző technikákkal megszólaltatott, de egymáshoz bizonyos zenei szempontból hasonló feldolgozások
A feldolgozások készítésének, illetve egyéni ízlés szerinti átdolgozásának tanítását segíti többek között, hogy
- a sorozatban könyvenként egy vagy két feldolgozáskészítő feladat is található (mintamegoldással)
- az egyes feldolgozások dallama és akkordjelzései már a feldolgozások kottája előtt, külön kottán is meg vannak adva: e kották így igény szerint akár további feldolgozáskészítő feladatoknak is felfoghatók.
- a szükséges akkordtípusok fogásmódjainak ábrái és (az első két könyvben megadott) akkordkíséretes skálák segítik rendkívül hatékonyan az egyszerűbb feldolgozások készítését;
- a sorozat a feldolgozáskészítés olyan alapvető kérdéseit is tárgyalja, mint például a hangnemválasztás
- az egyes könyvek arra is kitérnek, hogy egy-egy dallamot milyen akkordokkal lehet kísérni (az adott szintnek és jellegnek megfelelő módon, egymásra építve, harmonizációs feladatokkal)
A gitároktatáshoz való kapcsolódás
A sorozat magas G-húros (high G) és mély G-s hangolású (low G) ukulelével egyaránt használható. Az, hogy a könyvek a mély G-húros ukulelékre is figyelnek, kedvez az ukulele és a gitár közti nagyfokú átjárhatóságnak. Mivel a mély G-húros ukuleléken a húrok közötti hangközök azonosak a gitár négy legmagasabb húrjának hangközeivel, a feldolgozások túlnyomó többsége (egy az 5. bundra helyezett capo segítségével) akár gitáron is egy az egyben eljátszható!
A sorozat négy könyve zenei anyagában egyszerre kapcsolódik a nemzetközi ukuleleközösség és a magyar zeneoktatás hagyományaihoz: magyar népzene, külföldi népzene, komolyzene, gospel és a ‘20-as és ‘30-as slágerei közül is szerepelnek dalok a könyvekben; a sorozat nagyjából 50 feldolgozának több, mint fele magyar zenén alapul. A könyvekben bemutatott feldolgozáskészítési elvek alapján azonban sok másféle zenei stílushoz tartozó dal, darab ukulelefeldolgozásai is könnyen elkészíthetők!
Hogyan tovább?
A négy könyv papír formátumú megjelenése 2021 szeptemberére várható. Addig is sokat tudsz segíteni azzal, ha jelzed, hogy érdeklődsz a könyvek iránt: az igényfelmérő kérdőív alapján dől majd el, hány példány lesz elérhető könyvesboltban.
Ha az ingyenes könyv mellett a sorozat több részéről még nem döntenél, akkor addig is lájkold a sorozat facebook-oldalát, ahol ősztől rendszeresen számíthatsz új tartalmakra (videók, kották, a könyvekben nem szereplő feldolgozások) és a négy könyv hamarosan várható nyomtatott megjelenéséről is értesülhetsz majd itt!